Menekülj amíg tudsz! http://menekujamigtudsz.blogger.hu hu 4 .rész http://menekujamigtudsz.blogger.hu/2018/07/08/4-resz Kimerészkedtünk a pincéből, először megbizonyosodtunk arról, hogy nincs bent rajtunk kívül senki, és kirohantunk az erdőbe, de akkor még nem tudtuk , hogy ez az egyikünk kárára megy majd... Futottunk, ahogy csak a lábunk bírta. A sűrű fák között semmit nem lehetett látni. Folyamatosan a hátam mögé néztem, de nem láttam senkit a nyomunkban. Michelle sajnos megbotlott egy gödörben és beverte a fejét, a bokáját kificamította. Próbáltam felrángatni a földről, de nem tudtam, egyszerűen nem tudott lábra állni.

-Natalie, gyere mennünk kell!- húzott el onnan Thomas.

-Ne! Ne hagyjatok itt, kérlek! - könyörgött Michi. Kitéptem a karom Tom szorításából, és megpróbáltam talpra állítani a barátnőmet. Thomas meg sem mozdult és Michelle-re nézett vészjósló szemekkel.

-Gyere már és segíts! - kiáltottam neki, de nem akart segíteni.

-Natalie, válassz! Te, vagy Ő? - szögezte nekem a kérdést, de persze nem választottam, erre aztán tényleg nem kérhet. Botladozva, de Michi tovább sétált velünk, sajnos rohanni nem tudtunk. Kis idő múlva Michelle leroskadt egy fa tövében.

-Thomasnak igaza van. Menjetek, majd én is megyek, ha jobban leszek.- ránéztem , és nem akartam hinni a fülemnek. Felé tartottam, hogy felhúzom a földről, de vér bugyogott ki a száján es mikor eldőlt egy nyíl állt ki a hátából . Az az alak egyszerűen a semmiből tűnt elő. Thomas és én rohanni kezdtünk, és egy domboldal mögött húztuk meg magunkat. Nem tudtuk , hogy követ-e, de mindenesetre nem mertük megnézni.

-Psszt ..- valaki pisszegett. Azt hittem Tom volt az, de hamar rájöttem hogy nem, az arca elárulta, hogy azt hitte én voltam. Hátra néztünk és egy fekete hajú nő a fa mögött intett nekünk, hogy menjunk oda. Azonnal kaptam az alkalmon és odamentem, csak pár pillanat múlva szaladt oda Tom is.

-Nem biztonságos itt lennetek, gyertek velem   - suttogott, és követtük. Egy házhoz vezetett minket.

-Menjetek be, addig én ellenőrzöm, hogy nem jött-e utánunk.- ebből az esett le nekem, hogy tudja mi van az erdőben esténként, és hogy miket csinál. Bementünk, azonnal a kandalló elé telepedtünk. A könnyeim lassan kezdtek lefelé csurogni az arcomon. Thomas rám sem hederített, de annyira nem is érdekelt. Valaki a vállamra tette a kezét, mikor megfordultam a megmentőnket láttam.

-Emma vagyok. Már évek óta élek itt, tudom mi folyik kint esténként, éjjelenként. Gyertek, kértek valamit enni? - a kedves mosolya egy kicsit megnyugtatott, és letöröltem az arcomról a könnyeket. Az asztalnál ültünk, de egyikünk sem tudott enni. Folyamatosan Michelle arcát látom magam előtt, ahogy azt kérte hagyjuk ott, bár a szeme nem ezt sugalta.

-Tudjátok ki ez az ember, aki feldúlta az életeteket? - erre felkaptuk a fejünket, és időnk sem volt felkészülni arra amit mondani fog, de már bele is kezdett.

-Norman Kees korán elvesztette az édesanyját, Rose volt a neve. Egyszerűen sugárzott róla a boldogság. Rose halála után Norman furcsán kezdett viselkedni. Először csak zárkózott lett, aztán nem lehetett felőle hallani. Az apja John pedig alkoholista lett. Ők egy emeletes házban laktak, egész jól álltak anyagilag, ellentétben velem; én egy kis kertes háznak sem mondható egérlyukban laktam. A házam az övékkel szemben volt. Norman szobája volt legfelül. Éjjelenken át égett nála a villany. Néha mikor az ablakhoz lépett úgy festett, mintha nem is lenne önmaga. Gyakran leselkedtem utána a saját családom érdekében. Egyszer el is követett egy súlyos hibát. Nem húzta be a függönyt és mindent látni lehetett a szobában. Az ablak előtti asztalon anyja holmijai voltak. Segíteni akartam rajta és letettem a távcsövet . Egyenesen hozzájuk mentem. Mikor a házuk ajtaja elé értem , odafent a fények eltűntek. Halkan kinyitottam az ajtót , mindenhol sötétség fogadott.  Felnéztem a bejárattal szemközti lépcsőn, amin ruhadarabok voltak szétdobálva. Mentem pár lépcsőfokot , szorosan fogtam a korlátot és közben felfelé néztem. Párszor majdnem elestem , nem akartam megnézni hogy mibe , de sok ilyen fogadott , szóval lepillantottam . Valami koponyaszerűség volt az . Sikítani akartam mindettől, de a szám elé tettem a kezem , így nem sikerült hangot kiadnom . Ekkor a fejemben megszólalt egy hang, ami figyelmeztetett, hogy menjek onnan, de nem tettem. Már a tetejénél jártam , amikor is egy nagy ordításra lettem figyelmes, ami a végére hátborzongató sikollyá vált,amitől a szőr is felállt a hátamon. Közeledtem a félig nyitva hagyott ajtó felé , halkan lépkedtem , levegőt is alig vettem . Az ajtó mellett egy tükör is volt a falon . Csak egy  pillanatra láttam meg önmagam, de egy halk sikoly hagyta el a számat. Sajnos Norman felfigyelt rá, de sikerült elbújnom egy fal mögé. Mikor megláttam teljesen máshogy nézett ki : a szeme mintha tükörből lett volna , a teste megrökönyödött, a ruhája tiszta vér, ami valószínűleg az övé volt, hisz az arcát véres csíkok borították . A könnyeim eleredtek, a lábam remegett, a légzésem zakatolt. Ahogy közeledett felém a szám szélét harapdáltam és azon imádkoztam ne találjon meg. Sajnos az imáim cserben hagytak. Lehajolt hozzám , a szeme eredeti színe barna, de az most porcelánkék volt. Hasztalan kapálázásom után bevonszolt a szobájába a hajamnál fogva , és ... - Emma itt megállt. Szaggatottan vett levegőt . Egy pohár víz leküzdése után újra felénk nézett. A szeme könnyben úszott , nem volt könnyű beszélnie ezekről. Az ajtónál zajt hallottunk, Emma kinyitotta , de nem akartuk elhinni azt , amit ott láttunk...

]]>
Sun, 08 Jul 2018 14:44:45 +0200 184027_28139
3. rész http://menekujamigtudsz.blogger.hu/2018/07/05/3-resz - Nat, azt hiszem jön valaki! - körülnéztem és rájöttem, hogy Michelle-nek igaza van .

-Haza akarok menni!- nyafogta Michi , mintha én nem ugyanazt akartam volna.

-Cssst...- csitítottam, de sajnos késő volt. Valaki kinyitotta az ajtót, és az a valaki Thomas volt. Michelle azonnal a nyakába ugrott, de az ellökte magától. Azonnal rám nézett, ahogy a pillantásunk találkozott, tudtam, hogy baj van.

-Az a szemét alak megölte Anne-t...Nate-t ...- szaggatottan mondta, hisz nagyon uralkodott azon, hogy ne sírja el magát - és most ide tart a levágott fejükkel. - mindannyian a szánk elé kaptuk a kezünket. Azon kaptam magam, hogy valami kiutat keresek, de azt sem tudom hogyan találhatnék bármit ilyet , hisz ez egy gyilkos háza. Thomas a bútorokba rúgott, Michelle fel-alá járkált , és próbált megnyugodni, nehogy elsírja magát. Észrevettem azt, hogy amikor járkál egyik helyről a másikra, a padló hol recseg, hol nem , és mintha üreges lenne néhol.

-Michi, menj vissza az ajtó elé, és kezdj el a lábaddal toporogni! - utasítottam. Az arca rezzenéstelen volt, mégis azt sugallta, hogy ,,neked elment a józan eszed?,, , ennek ellenére lassan odament , a lábával ütögetni kezdte. Tom értette mit akarok , ő is észrevette, így felhajtotta a szőnyeget . Egy csapóajtó volt alatta . Egymásra néztünk és mivel nem volt más választásunk bemásztunk.  Odalent rohadt hideg volt. A lépcső valamiért nagyon csúszós volt; találtunk egy villanykapcsolót és láttuk hogy a falról csurog le a víz, és ez volt a legkisebb problemánk. Mindenhol állatfejek és egyéb csontok voltak, csak remélni tudtuk, hogy nem emberi eredetűek. Az asztalon egy csomó papír volt , beletúrtam, és kihúztam egy újságcikket, amiben ez állt: ,, Norman Kees anyja Rose hosszas betegség után elhunyt. A szakértők, és a rendőrség úgy gondolja, hogy a betegség mögött más is áll a dologban, esetleg gyilkosság, bár ezt még senki nem erősítette meg ..."olvastam volna tovább, de zajt hallottunk fentről. Rögtön elbújtunk egy kopott, poros fotel mögé, és a lélegzetünket is visszatartottuk. Nagy léptekkel jött lefelé a lépcsőn, halk hörgés és morgás kísérte a lépteit. A fejeket elénk dobta amitől a sikítás határán voltunk mindhárman. Valamit nagyon keresett az asztalon és feltehetőleg nem találta, hisz mindent nekivágott a falnak. Ekkor vettem észre, hogy az a lap, amit olvastam nálam maradt. Nagyon reméltem, hogy nem ezt keresi. Miután felment egyfajta megkönnyebbülés lett úrrá rajtunk, annak ellenére is, hogy a véres fejek ott voltak a padlón. Ráterítettünk egy pokrócdarabot és nem vettünk róla tudomást. Michelle továbbra is a fotel mögött , a lábát összekulcsolva ült és előre-hátra hintázott közben. Ha nem tudnám, hogy valójában ép elméjű azt mondanám, hogy skizofrén, azok szoktak ilyet csinálni, de nem hibáztatom, hisz mindannyian az őrültség határán álltunk. Thomas őrjöngve konstatálta, hogy nincs kiút, csak az ajtó. Ellőttem megint a szüleim képe jelent meg, ami már többször is jelen volt a mai nap során, próbáltam kiverni a fejemből és Michi-hez léptem. Megfogtam a vállát, hátha nyugtató hatással lesz rá.

-Hé, kijutunk innen, érted? - bár jelen pillanatban nem tudom magamat akartam-e ezzel megnyugtatni, vagy őt.

-Ma már nem tehetünk semmit, felváltva kell fülelnünk, hogy mikor megy el ez az őrült. - mondta Thomas, bár szerintem egyikünk sem volt az alvás határán.

-Natalie, tudom ez nem a legjobb pillanat, de sosem meséltél arról, ...hogyan vesztetted el a szüleidet...- nézett rám Michelle és nem tudtam leplezni a meglepődöttséget az arcomon. Egy szadista állattal vagyunk egy házban, és az érdekli, hogy miként vesztettem el a szüleimet!? - fordult meg a fejemben, de nem mutattam ebből semmit.

-Csak egy értelmetlen baleset volt. -ezzel így le is zártam az egészet, ugyanis ajtócsapódás hallatszott odafentről. Kimerészkedtünk, először megbizonyosodtunk , hogy nincs bent rajtunk kívül senki, és kirohantunk az erdőbe, de akkor még nem tudtuk , hogy ez az egyikünk kárára megy majd...

]]>
Thu, 05 Jul 2018 11:46:58 +0200 184027_28086
2.rész http://menekujamigtudsz.blogger.hu/2018/07/01/2-resz 2.rész

-Anne, mit csinálsz? - suttogtam, de csak annyira, hogy én halljam.

- Menj vissza, azt hiszem van itt valaki...- felelte és ekkor megpillantottam valakit a háta mögött. Mikor észrevette, hogy sokáig nézek egy helyre megfordult, de bár ne tette volna. Abban a pillanatban felénk közelített és elkapta Anne nyakát. Próbáltam oda szaladni, de valaki megfogott hátulról, Nate volt az. Hatalmas dulakodásba kezdtek, addig én és Michelle elrejtőztünk egy fa mögé. Thomas csak állt egy helyben és nem tudta mi tévő legyen. Anne valahogy kiszabadította magát az ember karjai közül, de az hirtelen előkapott egy rohadt nagy kést, és beléállította. Anne a hasához kapott, onnan csak a kés nyele látszott ki. Mielőtt eldőlt volna Thomas elkapta, de mind hiába. Michelle és én gyorsan szaladni kezdtünk, azt nem tudtuk, hogy hova,de el kellett onnan menekülnünk. Jó párszor megbotlottunk, hol a saját lábunkban, hol az ágakban. Mikor már egyikünk sem bírta tovább, megálltunk. Mindketten lihegtünk és egy fának dőlve kapkodtuk a fejünket, hogy mikor tűnik fel a gyilkos alak.

-Natalie, mi volt ez? Mi van, ha utánunk jön? Vissza kéne mennünk Thomas-ért! - Michelle kiakadva mondta az egészet. Fel-alá járkált, én pedig befogtam a száját. Már csak az kéne, hogy ránk találjon. A szél egyre csak erősödött, és az ég is beborult. Egyszerűen tehetetlenül álltunk ott. Most már engem is elkapott a pánik, de még uralkodtam magamon. Megragadtam a kezét és húztam magam után, hogy valami búvóhelyet találjunk. Dörögni , villámlani kezdett , az eső is elkapott.

-Ez nagyon nem tetszik nekem! - kiáltotta Michelle, aki magán kívül volt. Ekkor már mindketten csurom vizesek voltunk, és mindketten vacogtunk. Ahogy egyre beljebb mentünk az erdőben, annál eltévedtebbnek éreztem magam. Hirtelen a szüleim jutottak az eszembe. Megjelent előttem anyám képe, aki mindig olyan mosolygós volt, ez általában erőt adott nekem, de most valahogy a félelem egyre erősebb lett. Mikor a vihar lecsendesült, egy hatalmas üvöltést hallottunk. Hátrafordultunk, de nem láttunk senkit. Sírva szaladtunk tovább, és egy elhagyatott házat pillantottunk meg.

-Nat, ez nem jó ötlet.- nézett rám a barátnőm, de nem érdekelt. Bármi legyen is ott, kénytelenek leszünk megbírkózni vele. Csendben kinyitottam az ajtót, benéztem, de senki nem adta jelét, hogy ott van. Mikor bementünk egyszerre megfagyott bennem a vér, de nem a hidegtől. Mindenhol levágott állatok fejét láttam. Rájöttem, hogy a menekülőhelynek számított ház, a gyilkos háza lehet.

-Nat, azt hiszem jön valaki...- ekkor kinéztem az ablakon, és megállapítottam, hogy Michelle igazat mond...

]]>
Sun, 01 Jul 2018 09:09:34 +0200 184027_27534
1.rész http://menekujamigtudsz.blogger.hu/2018/06/22/menekulj-amig-tudsz 1.rész

-Na gyerekek, indulhatunk?- hangzott el a kérdés, ami igazából mindenki számára világos volt. A bepakolás után elindultunk, és egy alig hat órás út vette kezdetét. Az autó rádiójában a heti pop slágerek mentek; mindenki jól szórakozott, kivéve Michelle-t, aki az egész úton az ablakon át kémlelte a tájat, ami már az ősz színeit hordozta magában, és az idő sem volt valami kezvező, hisz út közben az eső is rákezdett, így az ablakon egy kis eső, illetve hűvös szél jött be.

-Jaj istenem! Nem tudnál csak egy nap jó képet vágni valamihez is!? Figyelj, jó lesz minden és ki tudja, lehet több is lesz, mint egy puszta sátorozás az erdőben!- kacsintott rám Thomas a visszapillantó tükörből, aki nem mellesleg a volán mögött ült. A többiek persze mind vigyorogva hallgatták végig Thomas szánalmas közeledését, illetve azt is, ahogy én eleresztettem a fülem mellett és a tájat néztem továbbra is. Emlékszem mikor a szüleimmel nyaralni mentem. Általában túráztunk és tábort vertünk az erdőben. Mindig az apukámhoz bújtam este, mert ő volt a védelmező, az, aki mindig mellettem állt, de sajnos ma már nincs közöttünk. Hirtelen visszarázódtam a jelenbe, és egy könnycseppet töröltem le úgy, hogy senki ne lássa.

-Hé! Jól vagy? - fordult hátra Anne , aki belevitt engem ebbe a túrázós hülyeségbe. Persze azonnal minden szem rám szegeződött, amit egyátalán nem akartam. Bólintottam egyet, és örömmel konstatáltam, hogy megérkeztünk. Mind az öten kiszálltunk. A fiúk megpróbálták felállítani a sátrat, amíg mi csajok a partot néztük. Egyszerűen gyönyörű volt. Miközben elvesztem a hullámok nézésében valami egyre beljebb vonzott. Már ott tartottam, hogy fejjel belebukok a tóba mikor valaki visszarántott.

-Natalie, mit csinálsz? - kérdezte Nate és leült mellém.

-Semmit, csak elbambultam, ennyi az egész. Menjünk gyújtsunk tüzet, mert kezd hideg lenni. A szél egyre erősebben fújt, így a sátorban tartózkodtunk tovább.

-Na, most jön az, hogy felelsz vagy mersz játék.-mondta kaján vigyorral Thomas és mindenki a fejét fogta. Engem valami rossz érzés fogott el, miközben a palack körbe-körbe forgott, de sajnos nálam állt meg.

-Natalie, felelsz vagy mersz? - kérdezték egyszerre. Sajnos nem úszhatom meg ezt az egészet, így inkább azt választottam, hogy felelek.

-Igaz az, hogy megijedsz a rémtörténetektől? - tették fel ezt az abszurd és hülye kérdést. Természetesen nemet feleltem, hisz kit érdekelnek a rémtörténetek? Egy ideig ezt nyomattuk , volt ott minden: Michelle-nek meg kellett csókolnia Nate-et, Thomas pedig bele kellett hogy ugorjon a jéghideg tóba. Szegényt azért sajnáltam, mert mikor kijött jobban fújta szél, ami visszakényszerítette őt a tóba. Éjfél körül járhatott az idő, mikor valaki elhaladt a sátram előtt. Okés, lehet hogy nem volt rémtörténet- mondás, de ez azért rám hozta a frászt, már csak azért is, mert a fiúk úgy horkoltak, hogy át lehetett hallani, tehát ők nem lehettek. Felültem, minden megfordult a fejemben: most jön az őrült láncfűrészes és nekünk annyi, esetleg egy megszállt ember tévedt ide, és nekünk szintén annyi. Nagyon halkan odakúsztam a sátram cipzárjához, örömmel láttam, hogy van rajta egy kis rés, amin kiláthatok, de sajnos nem láttam semmit, a parázsló tűzön kívül. Próbáltam lehúzni a cipzárat, mikor megállt a sátram előtt valaki. A szívem lehet, hogy kihagyott egy dobbanást, és rohadt halkan vettem a levegőt. A szám elé tettem a kezem nehogy sikítsak. A kezét leengedte , vér csöpögött le róla. Ekkor már a számat harapdáltam belülről és valami egérutat kerestem.

-Hé!- hallottam talán Thomas hangját, majd semmi, de az  alak is eltűnt a sátortól. Most vagy soha, gondoltam magamban és gyorsan lehúztam a cipzárat, de amit akkor láttam sosem fogom elfelejteni...

]]>
Fri, 22 Jun 2018 10:59:12 +0200 184027_27294
Menekülj amíg tudsz! http://menekujamigtudsz.blogger.hu/2018/06/21/menekulj-amig-tudsz Bevezető

Egy csapat tini felfedezőútra indult, de ekkor még nem tudták mire vállalkoznak. A szokványos kirándulás az erdőben nem várt fordulatot vett.

Ahogy egyre beljebb haladunk az erdőben, annál sötétebb titkok derülnek ki, és a félelem is úrrá lesz rajtuk...

TE melyiket választanád?

Na és mi van akkor, ha nincs választási lehetőséged?

Élet vagy halál? A továbbiakban kiderül...

]]>
Thu, 21 Jun 2018 08:55:59 +0200 184027_27289