Kimerészkedtünk a pincéből, először megbizonyosodtunk arról, hogy nincs bent rajtunk kívül senki, és kirohantunk az erdőbe, de akkor még nem tudtuk , hogy ez az egyikünk kárára megy majd... Futottunk, ahogy csak a lábunk bírta. A sűrű fák között semmit nem lehetett látni. Folyamatosan a hátam mögé néztem, de nem láttam senkit a nyomunkban. Michelle sajnos megbotlott egy gödörben és beverte a fejét, a bokáját kificamította. Próbáltam felrángatni a földről, de nem tudtam, egyszerűen nem tudott lábra állni.

-Natalie, gyere mennünk kell!- húzott el onnan Thomas.

-Ne! Ne hagyjatok itt, kérlek! - könyörgött Michi. Kitéptem a karom Tom szorításából, és megpróbáltam talpra állítani a barátnőmet. Thomas meg sem mozdult és Michelle-re nézett vészjósló szemekkel.

-Gyere már és segíts! - kiáltottam neki, de nem akart segíteni.

-Natalie, válassz! Te, vagy Ő? - szögezte nekem a kérdést, de persze nem választottam, erre aztán tényleg nem kérhet. Botladozva, de Michi tovább sétált velünk, sajnos rohanni nem tudtunk. Kis idő múlva Michelle leroskadt egy fa tövében.

-Thomasnak igaza van. Menjetek, majd én is megyek, ha jobban leszek.- ránéztem , és nem akartam hinni a fülemnek. Felé tartottam, hogy felhúzom a földről, de vér bugyogott ki a száján es mikor eldőlt egy nyíl állt ki a hátából . Az az alak egyszerűen a semmiből tűnt elő. Thomas és én rohanni kezdtünk, és egy domboldal mögött húztuk meg magunkat. Nem tudtuk , hogy követ-e, de mindenesetre nem mertük megnézni.

-Psszt ..- valaki pisszegett. Azt hittem Tom volt az, de hamar rájöttem hogy nem, az arca elárulta, hogy azt hitte én voltam. Hátra néztünk és egy fekete hajú nő a fa mögött intett nekünk, hogy menjunk oda. Azonnal kaptam az alkalmon és odamentem, csak pár pillanat múlva szaladt oda Tom is.

-Nem biztonságos itt lennetek, gyertek velem   - suttogott, és követtük. Egy házhoz vezetett minket.

-Menjetek be, addig én ellenőrzöm, hogy nem jött-e utánunk.- ebből az esett le nekem, hogy tudja mi van az erdőben esténként, és hogy miket csinál. Bementünk, azonnal a kandalló elé telepedtünk. A könnyeim lassan kezdtek lefelé csurogni az arcomon. Thomas rám sem hederített, de annyira nem is érdekelt. Valaki a vállamra tette a kezét, mikor megfordultam a megmentőnket láttam.

-Emma vagyok. Már évek óta élek itt, tudom mi folyik kint esténként, éjjelenként. Gyertek, kértek valamit enni? - a kedves mosolya egy kicsit megnyugtatott, és letöröltem az arcomról a könnyeket. Az asztalnál ültünk, de egyikünk sem tudott enni. Folyamatosan Michelle arcát látom magam előtt, ahogy azt kérte hagyjuk ott, bár a szeme nem ezt sugalta.

-Tudjátok ki ez az ember, aki feldúlta az életeteket? - erre felkaptuk a fejünket, és időnk sem volt felkészülni arra amit mondani fog, de már bele is kezdett.

-Norman Kees korán elvesztette az édesanyját, Rose volt a neve. Egyszerűen sugárzott róla a boldogság. Rose halála után Norman furcsán kezdett viselkedni. Először csak zárkózott lett, aztán nem lehetett felőle hallani. Az apja John pedig alkoholista lett. Ők egy emeletes házban laktak, egész jól álltak anyagilag, ellentétben velem; én egy kis kertes háznak sem mondható egérlyukban laktam. A házam az övékkel szemben volt. Norman szobája volt legfelül. Éjjelenken át égett nála a villany. Néha mikor az ablakhoz lépett úgy festett, mintha nem is lenne önmaga. Gyakran leselkedtem utána a saját családom érdekében. Egyszer el is követett egy súlyos hibát. Nem húzta be a függönyt és mindent látni lehetett a szobában. Az ablak előtti asztalon anyja holmijai voltak. Segíteni akartam rajta és letettem a távcsövet . Egyenesen hozzájuk mentem. Mikor a házuk ajtaja elé értem , odafent a fények eltűntek. Halkan kinyitottam az ajtót , mindenhol sötétség fogadott.  Felnéztem a bejárattal szemközti lépcsőn, amin ruhadarabok voltak szétdobálva. Mentem pár lépcsőfokot , szorosan fogtam a korlátot és közben felfelé néztem. Párszor majdnem elestem , nem akartam megnézni hogy mibe , de sok ilyen fogadott , szóval lepillantottam . Valami koponyaszerűség volt az . Sikítani akartam mindettől, de a szám elé tettem a kezem , így nem sikerült hangot kiadnom . Ekkor a fejemben megszólalt egy hang, ami figyelmeztetett, hogy menjek onnan, de nem tettem. Már a tetejénél jártam , amikor is egy nagy ordításra lettem figyelmes, ami a végére hátborzongató sikollyá vált,amitől a szőr is felállt a hátamon. Közeledtem a félig nyitva hagyott ajtó felé , halkan lépkedtem , levegőt is alig vettem . Az ajtó mellett egy tükör is volt a falon . Csak egy  pillanatra láttam meg önmagam, de egy halk sikoly hagyta el a számat. Sajnos Norman felfigyelt rá, de sikerült elbújnom egy fal mögé. Mikor megláttam teljesen máshogy nézett ki : a szeme mintha tükörből lett volna , a teste megrökönyödött, a ruhája tiszta vér, ami valószínűleg az övé volt, hisz az arcát véres csíkok borították . A könnyeim eleredtek, a lábam remegett, a légzésem zakatolt. Ahogy közeledett felém a szám szélét harapdáltam és azon imádkoztam ne találjon meg. Sajnos az imáim cserben hagytak. Lehajolt hozzám , a szeme eredeti színe barna, de az most porcelánkék volt. Hasztalan kapálázásom után bevonszolt a szobájába a hajamnál fogva , és ... - Emma itt megállt. Szaggatottan vett levegőt . Egy pohár víz leküzdése után újra felénk nézett. A szeme könnyben úszott , nem volt könnyű beszélnie ezekről. Az ajtónál zajt hallottunk, Emma kinyitotta , de nem akartuk elhinni azt , amit ott láttunk...